Az Európai Tudásközpont jelenlegi tevékenységei
Az Európai Tudásközpont tevékenységei jelenleg három nagy csoportra oszthatóak. Az első csoportba tartoznak azok a tevékenységek, melyek üzleti értelemben infrastrukturális hátteret biztosítanak az Európai Tudásközpont majdani tudásközvetítésének tekintetében. Ilyen tevékenységnek tekinthető az elektronikus könyveket, lexikonokat, térképeket, anatómiai és egyéb atlaszokat, szótárakat, interaktív oktatási és ismeretterjesztő anyagokat terjesztő Tudásáruház üzemeltetése, illetve a cég fordítási tevékenysége is, mely utóbbi teszi majd lehetővé a közvetített tudás többnyelvű megjelenítését.

A tevékenységek második nagy csoportja azokat a tevékenységeket tartalmazza, melyek elsősorban technológiai és/vagy a menedzsment szempontból erősítik a cég tudásközvetítő képességrendszerét. E tekintetében a legrelevánsabb tevékenységi körök a szoftver és hardver fejlesztés, a tudás elektronikus formába való átkonvertálása (digitalizálás, elektronikus tudásépítés), illetve a piackutatás és egyéb üzleti tanácsadás.

A cég tevékenységeinek harmadik csoportjába azok az egyedi üzleteken alapuló tevékenységek tartoznak, melyek a cég rövidtávú életképességét erősítve járulnak hozzá a cég hosszú távú céljainak megvalósításához. Ilyen tevékenységek a különböző egyedi és általában egyszeri kereskedelmi tranzakciók, illetve a bérmunka jellegű alvállalkozói tevékenységek.